Erdély! Ez a szó, ez a „földrajzi fogalom” megdobogtatja ma is minden igaz magyar ember szívét. Erdély már Attila király idejétől fogva a miénk, és az is marad. Erdély titokzatos föld, a csodák birodalma. rejtelmes tartomány, nagy rengeteg erdők, hatalmas hegyek, magas ormok, amelyek fölött még néha megjelenik és ott kereng a Turul. Erdély többet jelent egymillió ott élő magyarnál, százszor, ezerszer többet ezen kicsiny országrész minden fájánál, sójánál, aranynál és egyéb kincsénél. Erdély a több mint ezeréves magyar história, a magyar nemzeti hagyományok, a magyar költészet ihletet adó, megszentelt helye. Itt tisztább a magyar faj, magyarabb a szó, mélyebb a magyar hazafiság mint máshol. Erdély adta a magyarságnak Saroltot, Szent István édesanyját, a Hunyadiakat, Báthory és Bocskai Istvánt, Bethlen Gábort, a Rákócziakat, Andrássíakat, és a Tiszákat. És adta azt az utolsó csapatot is, amely az első világháború vereségét követően is tovább harcolt az ezeréves határokért. Ez a méltatlanul elfeledett, majd a marxista történészek által lehazaárulózott kis fegyveres erő, amely nem hagyta magát lefegyverezni sem a hazaáruló Károlyi Mihálytól, sem Kun Bélától, az erdélyi magyarok egy hős alakulata, a Székely Hadosztály volt. Előttük tiszteleg ez az írás.
