"A hajnalcsillag elsőnek ragyogott fel az égen és utolsónak húnyt ki. Az embert mindig ébren találta, a szürkület beálltáig még végezte nappali munkáját, és hajnalosan már talpon volt. A hajnalcsillag sajnálta, és kissé talán le is nézte a parányi embert, aki izgatottan jön-megy, sürgölődik. Vajon mivégre sürgölődik annyit az ember – gondolta –, mikor maga, meg amit alkotott, olyan parányi, hogy elvész a nagy világmindenségben.
Odament hát a Csodálatos Naphoz, a mindenség atyjához, éltetőjéhez, és megkérdezte:
Ó drága Nap, te bevilágítasz minden teret, és beragyogsz az emberek világába is. Magyarázd meg, kicsoda a parányi ember, meg mivégre él, sürgölődik?"
Nagy Olga, a magyar néprajz erdélyi tudósa (1921-2006) számtalan népmesét gyűjtött a Mezőségben, Marosszéken és Kalotaszegen, erdélyit, mezőségit, cigányt. Az eredeti népmesék mellett maga is írt meséket, amelyek az ízes nyelvet megőrizve „tudatosabban” akarnak átadni emberi értékeket: tanítanak hűségre és nagyvonalúságra, a másik ember tiszteletére, kíváncsiságra, szorgalomra – és a humor szeretetére. Egész meseciklust írt „Bolondfalváról”, a folyton panaszkodó, folyton a másikra mutogató vagy csodaváró emberekről, akik közé megérkezik Füttyös, az életvidám és eszes legény, hogy előbb álmélkodjon, majd csak kacagjon, kacagjon.
A mesekönyvet Kun Fruzsina sziporkázó, szivárványos rajzai illusztrálják.
