Észak-Amerika angol nyelvű költészetéből válogattam e kötet verseit. A latin-amerikai szerelmes versek remélhetóleg másik könyvben jutnak el az Olvasóhoz. Az Újvilágot a népek olvasztótégelyének szokták nevezni. Nem meglepő tehát, ha a szerelmi lírában is megtaláljuk az angol, a skót, az ír, a francia, a német, és még ki tudja, hány nemzeti irodalom színeit. Ezerféle a hozott örökség, de észrevehető a törekvés, hogy megszólaljon a jellegzetes amerikai hang.Az Egyesült Államok és Kanada költői nem fejezik ki érzelmeiket annyira szélsőségesen, mint délebbi társaik. Latinos rajongás, keleties képes beszéd, burjánzó bók nemigen jellemzi dalaikat, sőt – a dal is ritka. Szerelmes verseik java részét fanyar humor, irónia vagy önirónia, groteszkség és abszurditás járja át. A csalódás volt az az élmény, amelyben osztozniuk kellett mindazoknak, akik nekivágtak, hogy meghódítsák, megműveljék, belakják a végtelen prérit… A protestáns, nemegyszer puritán neveltetés sem kedvezett a gáláns, évődő, sikamlós lírának. (Az afroamerikaiak nem szemérmesek, fő műfajuk, a blues szépsége azonban csak a dallammal, a ritmussal, az előadásmóddal érvényesül. A Dink dala és a Cindy című verset az ő köreikben gyűjtötték a néprajzosok)A tengeren túli poéták Walt Whitman óta szeretik az áradó, gondolatritmussal lüktető szabadverset. Ily módon is el akarnak határolódni a bonyolult formákat kedvelő európai hagyománytól…Gyárfás Endre
