"Üres volt már néhány megszokott hely, amikor hangos köszönéssel egyre közelebb és közelebb jött valaki.
Ki tudja a reggeli munkaértekezlet vagy valami más teendő foglalta le az összes munkást, de pillanatnyilag a csarnok visszhangzott az érkező köszönésétől.
-Jó napot! – Jó reggelt! – Halló, van itt valaki? – Kérem, válaszoljon!
Talán megelégelte saját hangját, mert csendben folytatta felderítő útját. Sorra elhaladt a bent maradt traktorok közt. Továbbra sem tartóztatta fel senki és semmi a nézelődésben.
Akadálytalan útja során mindent megnézett, így jutott el kistraktorhoz, aki mi tagadás, öregesen szunyókált. Éppen ezért fogalma sem volt a látogatóról.
Szeretetteljes érintés az egyik sárhányón, egy másik a lámpáján, ismerősnek vélt lapogatás a kormányán.
-Most már aztán megnézem magamnak ki az, aki ilyen korai órán engem kényeztet – gondolta kistraktor.
Így is tett, óvatosan kipislogott, aztán már ragyogott az arca, sutba dobta minden megfontoltságát.
Géplelke újra élt!"
