A mai ifjabb nemzedék talán nem is hallott róla, hogy 1919–1920-ban, a nagy világégés után, a 123 évi felosztottságból épp újjászülető Lengyelországnak újra élet-halál harcot kellett vívnia, – most a kígyótojásból éppen csak kikelt halálos veszedelemmel, a bolsevik Oroszországgal szemben. Az előbbi a nemzeti fennmaradásért küzdött, az utóbbi a világforradalom fáklyájával kívánta lángba borítani Európát. Ennek a háborúnak az igaz története nem volt publikus sem a Szovjetunióban, sem az általa megszállt csatlós államokban, így magában Lengyelországban sem A lengyelek nem beszélhettek róla nyíltan, hiszen ez nem kívánatos folt volt a két „kommunizmust építő ország testvéri kapcsolatán.” A szovjet történetírás pedig nem kívánta, hogy bárki visszaemlékezzék arra az időre, amikor egy korábbi cári provincia nem volt hajlandó a „szovjet klubnak” tagja lenni. Aki mégis vette a bátorságot, és ha csak regényes formában is, az igazság egy részét megírta, mint Iszaak Babel, az az életével fizetett érte. Az olvasó most megismeri ennek a sorsdöntő konfliktusnak politikai és harctéri eseményeit, főszereplőit, köztük a „visztulai csodát” (melyben a magyaroknak is szerepe volt), és a híres-hírhedt „Kony-Armyt”.
