Az izlandi Harry Potternek is nevezett mesekönyv nem csupán gyermekeknek szól. Þorvaldur Þorteinsson (ejtsd: szorváldűr szorteinsszon) tüneményes regényéből nem maradnak ki a milne-i jellemek és az anderseni mélységek sem. Kedvcsinálóul hadd idézzünk belőle.
– Ahhoz, hogy az elkövetkezendő napokon jussunk valamire, először el kell haladnunk a Horhó mellett, aztán pedig kereszteznünk kell a Karomrókák országát – vázolta fel útvonalukat Bószmók, és ekkor észrevette, hogy ennek hallatára az Erdő úgyszólván sóhajtott egyet.
– Nem hangzik jól – felelte Falatka, és a fejét rázta.
– Néha azt is meg kell tenni, ami nem tetszik – jelentette ki Bószmók, és saját határozottságán maga is elcsodálkozott. Tudta ugyanis, hogy a Horhó nem csupán arról ismert, hogy feneketlen, hanem arról is, hogy mozogni tud, és ezért senki sem képes megmondani: legközelebb hol üti fel a fejét. Éppen ezért akár a következő lépéskor ott teremhet. A fertelmes Karomrókák szintén bárhol felbukkanhatnak. Arról fogalma sem volt, hogy az egyikük tisztes távolságból már követi őt és Falatkát az úton.
