Amikor Hitler 1940 szeptemberében titkos rendeletben törölte a Seelöwe hadműveletet, Nagy-Britannia tervezett invázióját, parancsot adott a Todt Szervezetnek a 2400 kilométer hosszú Atlanti Fal megépítésére a francia, belga és holland tengerpart mentén. Minden tengeri kikötőt erődítménnyé alakítottak. Hitler maga tervezte meg az erődítmények szerkezetét és katonai védelmét, és még a felhasználandó acél és cement mennyiségét, minőségét is előírta. Személyesen jelölte ki a parancsnokokat, akik hűségesküt tettek neki, és megígérték, hogy a végsőkig fognak küzdeni. Winston Churchill és tábornokai közben terveket készítettek az Atlanti Fal erődrendszerének áttörésére. A D-nap és az Overlord hadművelet elsöprő sikerét követően a szövetséges erőknek el kellett foglalniuk a kulcsfontosságú kikötőerődöket, hogy partra lehessen tenni az utánpótlást. A normandiai partok előtt létrehozott Mulberry kikötők túlságosan sérülékenyek voltak az időjárás viszontagságaival szemben, és a szövetséges igényeknek csak a töredékét tudták kielégíteni. Az amerikaiak harcolva vágtak utat maguknak a Cotentin-félszigeten, hogy megpróbálják bevenni Cherbourg-t, St. Malót, Brestet, Lorient-t és St. Nazaire-t. A kanadai és brit erők ugyanakkor a balszárnyon törtek előre, elfoglalva Le Havre-ot, Dieppe-et, Boulogne-t, Calais-t, s bekerítve Dunkerque-et.
Minden erőd parancsnoka elszánt védekező harcot vívott, és megsemmisítette a kikötői létesítményeket. A szerző is tagja volt annak a páncéloshadosztálynak, amely egy egész napon és éjszakán át tartó, merész támadással bevette Antwerpent, amire Hitler a Schelde folyó antwerpeni bejáratát védő flushingi és walchereni erődök megerősítésével reagált.
A szövetségesek sikerére mindenképpen szükség volt ahhoz, hogy a nyugati fronton elkerüljék a patthelyzet kialakulását. A dicsfény és az újságok szalagcímei a szövetséges hadseregek nyilvánvaló sikereire koncentráltak; az amerikaiak keserves küzdelmei Bretagne-ban, a britek és kanadaiak nyomorúságos körülmények között, Antwerpen megnyitásáért vívott hadjáratai hamar feledésbe merültek. A szörnyűséges „kis csatákat” végigharcoló katonák küzdelmüket „Hamupipőke-háborúnak” nevezték el. Ez a könyv az ő teljesítményüknek, bátorságuknak és eltökéltségüknek állít emléket.
