Egy rendőrségi rehabilitációs központ. Egy helyszín, amely hemzseg a kopóktól. Ki gondolná, hogy egy bérgyilkos épp itt akar lecsapni az áldozatára?
Bill Quinn nyomozó felesége halálát követően nyaki és gerincproblémával keresi fel az intézetet, ám soha többé nem hagyja el. Összegörnyedt holttestére a központ parkjában találnak rá. A melléből egy nyílvessző áll ki.
Alan Banks főfelügyelőhöz kerül az ügy. A házkutatás során olyan fényképekre bukkan, amelyekkel a nyomozót zsarolhatták. Miért tartotta Quinn magánál a kompromittáló fotókat? Át akarta adni valakinek? Netán számított a gyilkosságra, és rendőr kollégáinak akart így üzenni? Talán ismerte is a gyilkosát? Számtalan kérdés merül fel, amelyekre Banks a régi ügyek aktáiban keresi a választ. A nyomozócsoportra nem kis munka vár: minden információ híján kell a képen szereplő fiatalkorút megtalálniuk. Kisvártatva újabb gyilkosság történik, amely úgy tűnik, ha csak egy vékony szállal is, de a detektív halálához kapcsolható. A főfelügyelő egyre szövevényesebb hálóban találja magát: uzsoraügyek, embercsempészet, kelet-európai maffia és egy fiatal lány hat évvel ezelőtti eltűnése köti gúzsba, és a nyomozás során csak a megérzéseire hagyatkozhat.
Peter Robinson (Rosszfiú, Mérgező emlékek) regénye olyan, mint egy folyó: újabb és újabb mellékágak hoznak friss információkat, továbbgörgetve a cselekményt, magával sodorva az olvasókat, mígnem el nem érünk a torkolatig, egy jó néhány évvel ezelőtti tragédiára adva megnyugtató lezárást.
