Kíméletlen, öldöklő harc a királyi trónért, árulás, hitszegés, és bosszú nem csak magyar sajátosság – akár lehetne az is –, a trónviszályok egész Európa történetét végigkísérték keleten és nyugaton egyaránt.
Nem számított egyedi esetnek, ha apa támadt tulajdon ára, ha a törvényes király ellen nagybátyjak léptek fel trónkövetelőként, ha a trón leendő várományosa „váratlanul” elhalálozott egy különös vadászbalesetet követően, vagy ha a jogtalanul uralkodó ellenkirályt egyszerűen csak megmérgezték hű támogatói…s mindezt egyetlen célért, birtokolni a királyi trónt.
Természetesen magyar királyainkat sem kerülték el a véres viszályok.
Sajnos az Árpád-házi uralkodóink olyannyira nem oldották meg a trónöröklés rendjét, hogy maga Árpád fejedelem, miután a Vérszerződés értelmében a közösen szerzett földet szétosztotta a törzsfők között, még életében a legkisebb
át, Zoltánt ültette a fejedelmi méltóságba, megszegve ezzel az addig alkalmazott szeniorátus elvét, miszerint a trón a család legidősebb, még uralkodásra alkalmas férfi tagját illetné…
Látni fogjuk, hogy a „Juss” és a Szent korona történelmünk során nem mindig került a törvényes kezekbe…
