Bűbáj és varázslat rejlik Varró Dániel verseiben. Diák még, garabonciás is talán, Nádasdy Ádám és Géher István tanár urakhoz jár szemináriumra. A rímekre, ritmusokra könnyen rátalál, olyan biztonsággal, hogy azt gondolnánk, nem is kereste őket. A rímek és ritmusok és szójátékok és lírai tréfák keresték meg maguknak őt, mert otthonra találtak Varró Dániel költészetében. Verslábaikat a szavak kényesen kinyújtóztatják, tükörképet játszanak vagy visszhangot, s ezeregy más játékot eszelhetnek itt ki.
Kötet bögrében úgyse volt még, ebben az itókában van ám néhány csepp nemcsak a mennyeiből, hanem a még mennyeibb Kosztolányi-azúrból is, de az egész mégis csak saját főzet: egy bögre azúr.
Tessék kortyolgatni!
"Varró Dániel bemutatkozó kötete rögtön egy vers-zsonglőrt revelál, akit a kortársak közül leginkább Kovács András Ferenchez lehetne hasonlítani; a legkülönbözőbb versformák, poétikai alakzatok, valóságszemléletek, beszédmódok és stílusok bravúros művelője, miközben a természetes derű, a fiatalos jókedély jellemzi, ám aki - ha kell - tud komoly, elmélyült és mélyre néző lenni. Érett és kedélyes líráját a formaérzékenység és a visszafogottság egyszerre egyéníti; vagyis Varró Dánielnek nemcsak lelke van, de versalkotó talentuma is. A Szilvalekvár és a zabpehely című darabban pl. így ír: Bizony, Lekvár úr, mint a csillagok/ oly fényes volt Ön és illatos - sötét a színe, mint a tinta most, / s bezápult. Szó és rímjátékai, kellemes akusztikus hatást kiváltó asszonáncai ama tehetség szolgálatában állnak, amely minden eléje kerülő témából költői világot varázsol. Valahogy minden tárgy egészen természetes módon vers lesz a költő kezében, olyan magától értetődően, amilyen a fűszál a mezőn. Egyszerre fanyar és játékos (Nagyapi, sipkám emelintem); egyszerre mestere a tömörítésnek (Buszon) és a nagyobb kompozícióknak (Kicsinyke testamentum), de tehetsége akkor ragyog fel igazán, ha mások álorcájában szól (Változatok egy gyerekdalra) - Balassitól Adyn át Térey Jánosig mímeli-utánozza-parodizálja a magyar líra jeleseit, miközben persze legbenső önmagát adja, a fanyar, mindenből viccet csináló, épp ezért kissé szomorkás, fiatal költőt." Legeza Ilona könyvismertetője
